Vezetői továbbképzés és cserkészévnyitó Stuttgartban

A stuttgarti cserkészek 2019. szeptember 14-én megrendezték évnyitó foglalkozásukat, amelyen vezetői továbbképzésre is sor került. Ennek során a csapat valamennyi őrsvezetője, segédtisztje kora reggel találkozott, hogy a 14:00-kor kezdődő cserkészfoglalkozásra kellőképpen felkészüljön. Közösen áttekintették és megbeszélték a cserkészév kimagaslóan fontos eseményeit. Első alkalommal csatlakozott új Kőrösi Csoma Sándor programos ösztöndíjasuk, Kovács Bence, aki szakmai tudásával 9 hónapig fogja gyarapítani a 81. Dobó István cserkészcsapat vezetői gárdáját.

A továbbképzéshez a Turul Őrs jégtörő, csapatépítő gyakorlatokkal és játékokkal járult hozzá.  A csapat újdonsült vezetői továbbá kommunikációs műhelymunkákban vehettek részt. Interaktív színjátékokban alkalmazhatták az erőszakmentes kommunikáció elemeit. Ezután nem utolsó sorban színházpedagógiai módszerek révén kovácsolódott össze a csapat. Zárásul közösen kidolgoztuk az őrsi órák menetét.

Az erre következő őrsi- és rajfoglalkozáson 25 cserkész vett részt. Az előzetesen megírt munkatervek megvalósultak. Egy mókás vetélkedő után hangulatos tábortűz zárta a nap szakmai részét. A szorgalmas vezetők azért még a helyükön maradtak, hogy a foglalkozást közösen kiértékeljék az öt ujjas visszajelzés-módszer segítségével. A programokban és élményekben gazdag nap– jutalomként – közösen eltöltött pizza-vacsorán csengett ki.

A kiváló szervezési munkáért ezúton szeretném köszönetemet kifejezni Ferenczy Ivónak rst. és Szirmai Asztridnak, akik lelkes hozzáállásukkal nagymértékben hozzájárultak az esemény sikeréhez.

Lengyel Bálint cst.

Turul Őrs, csapatfejlesztési szakágvezető