Évnyitó cserkésznap a readingi cserkészcsapatnál
2019. szeptember 7-én a Turul Őrs közreműködött a readingi cserkész évnyitó cserkésznapja megvalósításában, amelyet a Slough nevezetű városban, nem messze a windsori kastélytól rendeztek meg. Az évnyitón közel 50 cserkész és cserkészszülő vett részt.
A turulok többek között izgalmas vetélkedővel és sportjátékokkal készültek, amelyek során a Readingiek újra becseppenhettek a cserkészéletbe, és különféle állomásoknál bizonyíthatták ügyességüket. Ezután egy szülői értekezlet következett, amely első sorban arra a kérdésre kívánt választ adni, hogy mit kapnak a gyerekek a cserkészettől, illetve milyen előnyökkel jár az, ha valaki tagja ennek a közösségnek. A szülőkkel való eszmecserét videóbemutató zárta, amely egy programajánlóval volt egybekötve.
Mindemellett a legfiatalabbak számára barkácsolásra is sor került. Ennek révén falovacskákat és pillangókat is készíthettek a gyerekek, jól tudván, hogy az őszi csapattáborban szükségük lesz az állatvilággal kapcsolatos ismeretekre. Az élménydús program moldvai ének- és tánctanítással folytatódott, amely betekintést nyújtott a regöscserkészetbe.
Az ínycsiklandó lángos-vacsora után felbukkant Barbi, egy igen különleges riporter, akinek munkahelye veszélyben lett volna, ha nem ad le naplementig egy részletes beszámolót a külföldi magyar cserkészmozgalom történelméről. Szerencsére a readingi cserkészek tanulságos tábortűzi jelenetekkel készültek. Így Barbinek sikerült cikkébe beiktatni a jeles cserkészeseményeket, éveket. Ennek során kitért Bi-Pi-re, a Vági Tutajtúrára, a Gödöllői Jamboree-ra, valamint a cserkeszét betiltására és újra alapítására.
Zárásul a kiváló szervezési munkájukért, illetve a meghívásért szeretnénk köszönetünket kifejezni Varga Emesének cst. és Csordás Gábornak st., valamint a cserkészszülőknek, akik közreműködtek a sütésben, főzésben és ezáltal hozzájárultak az élményekben gazdag megnyitó rendezvény lebonyolításához.
Wack Krisztina csst., és Lengyel Bálint cst.
Turul Őrs, csapatfejlesztési szakág
Fotók: Zsidi Norbert