Hej, regö rejtem…Húsvét ünnepe a 38. Tinódi Lantos Sebestyén Regöstáborban
A Külföldi Magyar Cserkészszövetség I. kerülete idén is megrendezte a Tinódi Lantos Sebestyén Regöstábort, amelynek évről évre egy kis thüringiai falu, Lützensömmern ad otthont. Húsvét hetében a berlini magyar cserkészekkel ide utaztunk.
A nagy múltú tábornak velünk együtt több, mint száz résztvevője volt. A Frankfurtból, Münchenből, Ulmból, Bécsből, Innsbruckból és más német, ill. osztrák városokból érkező magyar cserkészek különböző hagyományőrző programokon, mint például néptánctanításon, kézműves foglalkozáson, népi hangszer bemutatón vettek részt. Ezzel egy időben regös segédtisztképzés is folyt; a jelöltek néprajzi előadások tartásával, tábortűz vezetéssel, valamint egy ballada eljátszásával aktívan bekapcsolódtak a tábor életébe, ezáltal is színesítve a programot.
A tábor idei témája a tavaszi ünnepkör volt. Ennek kapcsán szó volt a különféle nagyböjti, húsvéti és pünkösdi népszokásokról, mint például a kiszehajtás, a vesszőzés, a májusfa állítás vagy a pünkösdi királyválasztás. Egy-egy szokást este a tábortűznél meg is jelenítettek a cserkészek csakúgy, mint a különböző tájegységekhez kapcsolódó mondákat, legendákat.
A regöstáborban különböző népi mesterségek elsajátítására is volt lehetőség. A cserkészek tarsolylemezt készíthettek, írókázhattak, valamint a hagyományos fafaragóműhelyben a fésű, nyakkendőgyűrű és más fatárgyak készítése mellett fafaragó kést is állíthattak elő. A foglalkozások vezetői naponta mutatták, magyarázták a különböző mesterségek fortélyait. Az elkészített munkákat nagyszombaton a csűrben állították ki.
A nagyhét során tábori vonós együttes alakult, Herbert Schneider „Kaktusz” és bandája (Palugyay-Masát Miklós, Bartha Ágoston, Andrássy Ferenc, Makovi András és Nagy Attila) nem csak a táncpróbák alatt és a táncházban húzta a talpalávalót, hanem a zenészek a hangszertanításban is kivették a részüket. Mellette a népi furulyázás alapjait is el lehetett sajátítani Karakas Zoltán KCSP-ösztöndíjas népzenésztől.
A hét folyamán Hortobágyi Ivett (KCSP ösztöndíjas néptáncpedagógus) és Józsa Tamás néptáncpedagógus tanított mezőkölpényi táncokat a kisebb és a nagyobb korosztály számára, amelyet népi játék és népdaltanulás egészített ki. A verbunk, csárdás, korcsos és cigánycsárdásból álló táncrendet a tábor végén be is mutatták a cserkészek, és a lányok ezenkívül dunántúli karikázóval is készültek.
A cserkészek a nagyheti liturgiának megfelelően nagycsütörtökön ünnepi szentmise keretében emlékeztek meg az utolsó vacsoráról, amelyet másnap nagypénteki keresztút, passió és igeliturgia követett. A nagyszombatot hagyományosan, viseletbe öltözve ünnepelték; a tűzszentelést követően zászlóval és gyertyával a kezükben vonultak a templomba.
A nagyszombati készülődésbe valamennyi cserkész bekapcsolódott; kicsik és nagyok tojásfestéssel, asztali dekoráció készítésével, kalácssütéssel járultak hozzá a húsvéti vacsora méltó elfogyasztásához. A legkisebbek a húsvéti barkácsolás mellett kint a szabadban is sokat játszottak. Néhány év múlva várhatóan ők is a regöstábor oszlopos tagjai lesznek.
A regöstábort Makovi András és Makovi Susan, a segédtisztképző tábort Jablonkay Lydia cserkésztiszt vezette, akiket mintegy negyven felnőtt cserkész és cserkésztiszt, többek között Konthur Zoltán és Szántó-Konthur Krisztina támogatott a berlini 86. sz. Apáczai Csere János Cserkészcsapat képviseletében. Ezúton is köszönet a munkájukért, reméljük a jövőben tovább éltetik ezt a tiszta forrásból vett és ápolt hagyományt.
KMCSSZ sajtószolgálata
[kad_youtube url=”https://www.youtube.com/watch?v=5gRADSpFj4k” ]
[kad_youtube url=”https://www.youtube.com/watch?v=khoIPi2gi78″ ]