Amikor húsvét és karácsony egy hétre esik
Hagyományos regöstábor Türingiában március 29 – április 6-ig.
Akár mennyire is hangzik hihetetlennek idén mégis megvalósult, hogy a karácsony csupán 3 nappal előzte meg a húsvéti ünnepeket. Kedves olvasónk természetesen kételkedik, és ebben némi igaza van, hisz nem egy világra szóló eseményről van szó. A csoda mindössze egy kis településre korlátozódik, a volt kelet-németországi Türingiában nem messze a híres Wartburg várától. De kezdjük az elejétől.
Minden évben a cserkeszvezetők rendeznek egy regöstábort ahol a gyerekek és fiatalok a magyar néptánc mellett kapnak betekintést különböző kézműves mesterségekbe mint a faragás, hímzés, nemezélés, kosárfonás, gyöngyfűzés, bőrmunkák meg persze a tojásfestésbe. Ezeket a táborokat regöstábornak nevezzük és már sok éve a húsvét előtti nagy héten rendezzük. Általában minden táborban egy magyarországi, illetve kárpátmedencében található népi tájegységgel foglalkozunk, legyenek ezek a palócok, vagy a Kalotaszeg, de volt már, mint keret a népmesék is, vagy a magyar falu mint olyan. Idén viszont egy nagyobb, négy részes körbe kezdtünk, mégpedig a népszokások az évkörben. A téli népszokásokkal kezdtük tehát kezdve a luca napi búza meg a lucaszék készítésétől egészen a farsangi busójárásig. Így aztán nem lep meg senkit, hogy miután az éjféli misén a legények felálltak a lucaszékre, hogy megnézzék ki a boszorkány, már 3 napra rá kezdődött a a húsvéti ünnep nagypéntekkel. A húsvéti ünnepeket szokás szerint az egész tábor együtt éli meg, azért volt még egy busójárás is vasárnap és másnap a hagyományos húsvéti locsolás. A szombati és vasárnapi táncházakban elő zene volt és a gyerekek bemutatták mit tanultak a héten. A lányok karikázót és a legények verbunkost. Egy kis csoport meg saját kézbe vette a hegedűt és a bőgőt és saját muzsikával álltak a társaság elé. Nagy volt a lelkesedés és a tánckedv és folyt patakokban a limonádé meg az izzadtság.
Regöstábort ilyen formában már 15 éve tartunk a lützensömmerni Rittergutban változó kerettel és létszámmal de az egész már jóval régebbi eredetű, vagyis idén már a 37. tábort szervezték a regösvezetők. Résztvevőink főleg Németországból vannak, de voltak idén is Svájcból, Ausztriából, Svédországból meg Magyarországról is. A tábor működéséhez nem csak vezetők kellenek, de számtalan szakember, akik Magyarországról jönnek. 2 tánctanár, 1 pap, 2 szakács, 2 zenész és 2 népművész volt idén meghívva, hogy biztosítsuk a tábor minőségi programját és ellátását.
A 9 napos tábor 100 résztvevővel nem csak Németország szerte páratlan, de a kárpátmedencén kívül sehol a nagyvilágban nem találunk ilyen nagyszabású rendezvényt, melynek célja a külföldön elő magyar fiatalokkal megszerettetni a népi hagyományainkat. És ráadásul a tábor helyi adottságainak köszönhetően elfér 4 nemzedék egy fedő alatt, a pár hónapos kisbabáktól a 90 éves nagyszülőkig mindenki megtalálja helyét. Jövőre újra találkozunk Türingiában, a tavaszi ünnepkört átélve. Tartsál te is velünk!
Bővebb információkat itt lehet találni: www.cserkesz.de
Jablonkay Péter