Fanyűvőhétvége 2018, a második felvonás – Férfimunka és kürtöskalács
Idén igen sok munka akadt a cserkészparkban. Már március végén ki kellet vágni 35 fát a segédtiszti helyen, mivel a betüzőszú megtámadta és elhaltak a fenyők. Akkor 20-an voltunk arra a nagy munkára. Most a hagyományos májusi parkpucerára kevesebben jöttek el, de a hétvégére megnőtt a létszám 40 fölé. Igaz, hogy abbol a fele gyerek volt, de mi lenne a cserkészpark gyerek nélkül.
Sok épités volt tervezve. Így a kőbányában egy második tűzhelyet létesitett a park, és ahhoz épitettünk Horvát Berci vezetésével egy menedékházat. A házikó 5x5m, majdnem 4m magas és két oldala deszkaboritást kapott. Még vasárnap reggel nagy hajrával a cserepek is felkerültek rá.
A többi nagy munka az új szertárban zajlott. A létra helyére Horvát Berci egy lépcsőt épitett be, igy már kényelmesen lehet fel-le sétálni. Azonkívül Gyimesi Zoli és Józsi segítségével felszerelte a kapcsolókat és lámpákat. A szertár mellett még egy fészer épült Grizzly vezetésével, amibe majd a kenuk vagy a kistrakor fog helyet kapni. A szertár hátsó oldalán elfekvő kenuk fölé pedig egy kis tetőt rakott, vajon ki? Pontosan, ez is Berci volt. Felmerül a kérdés, hogy Berci mikor aludt, ennyi munka melett.
De nem csak épitkeztünk, hanem voltak megint fák melyek elhaltak és ki kellet vágni őket.
A tanösvényröl eltűnt állatfigurákat is újra készitettük, Ancsa kifestette őket, a gyerekek pedig elrejtették őket az erdőben . Ki fogja majd megtalálni a borzot, a kányát és az őzikét?
A magas füvet is le kellet kaszálni, amiben Pali meg Nagy Attila is segítettek. Igen, igen, az Attila a regöstáborból, aki nem csak faragni és furulyázni tud, de kaszálni is. És miután reggel hatkor végéztünk a kaszálással és nem volt más dolga, gyönyörü szép furulyaszóval ébresztgette a táborozókat.
Itt a konyhásokat is ki szeretném emelni. Dalma és Kinga nagy lelkesen elvállalták a főzést a négy napra. És nem csak finomakat főztek, de még sütöttek gofrit és lepényt is, sőt pudingot is ehettünk. Legnagyobb sikerük viszont a kürtös kalács volt, ami kint sült a pavillon alatt. Persze segítettek a Nürnbergi és Ulmi anyukák is, hogy mindenki jól lakjon.
Idén másodszorra volt egy pár órás felnőttcserkészprogram a Nürnbergi felnőttek számára. Erre külön eljöttek Kati és Kati Berlinből. A szülők megismerkedtek az őrsi élettel és újra egy kicsit több betekintést kaptak a cserkészetbe.
Az idő végig nagyon szép volt és a sok jó ember együtt nem csak sokat alkotott, hanem egy pár kellemes napot töltött a cserkészpark gyönyörű környezetében. Köszönjük mindenkinek aki eljött és hozzájárult, hogy a cserkészparkunk újra egy kicsit szebb lett. Külön köszönet Berci, Ádám és Ancsa, András, Csaba, Kinga és Dalmának, akik elejétől végig kitartottak.
Szép munka volt – fiúk és lányok!
Grizzly