50 éve alakult meg a Welsi Magyar 80. sz. Árpád Cserkészcsapat a Külföldi Magyar Cserkészszövetség keretein belül. Jelenleg 15 állandó taggal működnek. A pandémia miatti korlátozások a welsi cserkészek aktivitásait is ellehetetlenítették, de idén júliusban már cserkésztábort is szerveznek a magyarországi Szigetközben, melyre minden régi és leendő tagot várnak.
A Külföldi Magyar Cserkészszövetség mind az öt kontinensen képviselteti magát. A welsi cserkészek Amerikában és Japánban is részt vettek már magyar jamboreen. A pandémiát követő szeptemberi újraindítás óta több alkalommal is találkozhattak a welsi magyar cserkészek.
„A korona ahogy engedélyezte a gyülekezéseket, úgy igyekeztünk télen a cserkészmunkát megtanítani a fiataloknak. Múlt hétvégén tartottunk egy táborozási főpróbát télbúcsúztató címmel, mely a vártnál jobban sikerült. Nagyon jól megtanulták az összes munkát és imádták kipróbálni, megtapasztalni élesben mindazt amit ott a szobában, asztal mellett gyakoroltunk és tanultunk.“ – mondta Altordai István a Welsi Magyar 80. sz. Árpád Cserkészcsapat parancsnoka.
A júliusi cserkésztábor programját képezi majd a tábor felépítése, a mindennapos zászlófelvonás cermóniája, a közös főzés, a tábortűz körüli gyülekezés és számos kirándulás. Altordai István parancsnok szeretné a csapatot a vizicserkészet irányába terelni, így a tábor helyszíne, a festői szépségű Szigetköz is tudatos választás volt. A cserkészek a Dunán evezve ismerkedhetnek meg a kenuzással és a Szigetköz élővilágával. A welsi cserkészek a táborozás előtt a Traun folyón tanulhatnak meg evezni, kenut, kajakot kormányozni.
A Welsi Magyar 80. sz. Árpád Cserkészcsapat szorosan együttdolgozik a Felső-Ausztriai Hétvégi Magyar Iskolával. A cserkészfoglalkozások rendre egy helyszínen, egymást követik a magyar oktatással. A 120 perces cserkészfoglalkozásokon a gyerekek a magyar mondák és történelem mellett a csomózás, a fafaragás és még a tűzrakás tudományával is megismerkedhetnek. Bővebb információ a csapat programjairól a Welsi Magyar 80. sz. Árpád Cserkészcsapat facebook oldalán található.
A teljes cikk és hangfelvétel itt található.