„…hogy megbeszéljük, ki legyen a következő vezetői hétvége szervezője”
Svájci körzeti vezetői hétvége – 2026. március 20–22., Lenzburg
„Mit várok ettől a hétvégétől?” Ezzel a kérdéssel indítottuk péntek este a svájci körzeti vezetői hétvégét. A Bernből, Baselből és Zürichből összegyűlt 20 vezető sokféle elvárást és kívánságot írt fel a kifüggesztett papírra.
A program sokoldalúra és intenzívre sikerült. Természetesen volt bőven megbeszélés és tervezés, de a szórakoztatóbb dolgokra is jutott idő: volt játékest, tűzön főzés, városi portya, idézetút és gitáros éneklés is.
Komolyabb témákkal is foglalkoztunk. A Forrás csoport online foglalkozást tartott, st-jelöltjeink letették az írásbeli és gyakorlati cserkészismereti vizsgákat, hosszabban foglalkoztunk a vezetői felelősséggel és a gyermekvédelemmel, megterveztük a mt keretmeséjét és a tábor programját, aktualizáltuk a körzeti közös szabályokat, valamint megtanultuk hogyan kell helyesen elkészíteni az elszámolást. Az áhítaton levelet írtunk Istennek, az őv-knek pedig továbbképzése is volt. A programok között lazításként mindig más vezető mutatott be egy új játékot vagy tanított egy új éneket, így mindenki megtölthette a tarisznyáját új ötletekkel, amelyeket hazavihetett őrsébe, csapatába.
Mindemellett jókat ettünk a különböző szakácsok finomságaiból, sokat nevettünk, beszélgettünk, és élveztük egymás társaságát.
A kiértékelő körnél kiderült, hogy szinte mindenki elvárása megvalósult – csak a táborparancsnoké nem. A sok tervezés között ugyanis épp az maradt el, hogy megbeszéljük, ki legyen a következő vezetői hétvége szervezője!
Lejegyezte: Maszkot





