Beszámoló a 2026-os német körzeti továbbképzési hétvégéről

2026. április 24-26 között Kastl-ban rendeztük meg a német körzeti továbbképzési hétvégét, amelyen összesen 42 cserkészvezető vett részt. Különösen örültünk a továbbképzés körzeteket átívelő jellegének, hiszen más körzetekből is érkeztek vezetők, akik hozzájárultak a tapasztalatok és ismeretek sikeres megosztásához.

A hétvége célja egyrészt a különböző vezetői (őv, k/st, cst) korosztályok összekovácsolása, másrészt olyan tudás átadása volt, amelyeket a vezetők a saját csapataikban használni tudnak. Játékokkal összekapcsoltuk a kellemest a hasznossal.

A program egyik része cserkészprojektek strukturált és eszközalapú szervezéséről, menedzseléséről szólt. A résztvevők megismerték a tábortervezési forgatókönyv használatát, amely segíti a táborok és cserkészrendezvények átgondolt és átlátható tervezését és lebonyolítását.

Foglalkoztunk az „új autoritás” pedagógiai koncepciójával is, amely a bizalomra és együttműködésre épülő vezetői hozzáállást hangsúlyozza. Megvizsgáltuk, hogyan lehet erős, tiszteletteljes kapcsolatokat építeni fiatalok között. Arról is beszélgettünk, hogyan jelennek meg ezek a folyamatok a cserkészcsapatok mindennapjaiban.

Egy interaktív beszélgetés keretében megvitattuk és meghatároztuk a következő fogalmakat: hierarchia, autoritás, felettes. Az volt a célunk, hogy egységes megértést alakítsunk ki arról, hogyan lehet ezt vezetői feladataink során gyakorlati keretbe helyezni.

Gyakorlati szinten bemutattunk és eljátszottunk bevált játékokat, valamint átbeszéltük, mit lehet elérni a játékokkal az ifjúsági munkában, és hogyan alkalmazzuk a különböző játékformákat. Következtetésünk szerint a játék mint oktatási eszköz számos előnnyel jár, többek között: a koncentráció, a frusztrációtűrő képesség, az impulzuskontroll és az együttműködés fejlesztését eredményezi.

Mindemellett a gyógypedagógiai eszközök cserkészmunkában való használatával is foglalkoztunk. Helyesnek véljük, ha a különleges igényű gyerekek és fiatalok valóban befogadó közegben vehetnek részt a foglalkozásokban.

A „Tápláló Forrásban“ bemutattuk a Forrás munkacsoport eredményeit, valamint interaktív játék kíséretében eszmecserét folytattunk az értékalapú cselekvésről. A Forrás a KMCSSZ jellemnevelési programja, amely kilenc értékben van megfogalmazva.

Külön figyelmet szenteltünk a gyermek- és ifjúsági munka jogi kérdéseinek és a védelmi koncepciónak, amely a cserkészek biztonságát szolgálja. Tisztáztuk a a kritikus helyzetek kezelésének alapelveit. Ennek keretében megismerkedhettünk a WEUP védelmi koncepciójával, amely három pilléren nyugszik – megelőzés, beavatkozás, reflexió –, és egy gyakorlati példán keresztül alkalmazhattuk is azt.

Zárásul a „Cserkészek vitáznak” blokkban a vitakultúra fejlesztésével és a strukturált érveléssel foglalkoztunk előre meghatározott, gyakorlati szempontból releváns kérdésekkel. A cél az volt, hogy a cserkészvezetői munkával kapcsolatos kritikus kérdésekben célzottan és tárgyilagosan érveljünk.

Összegezve a németországi körzeti hétvége nemcsak szakmai fejlődést, hanem közösségi élményt is nyújtott. A programok révén új módszereket ismertünk meg, amelyeket a cserkészmunkában is hasznosítani tudunk. A továbbképzés mellett a közös élmények és az egymástól való tanulás is meghatározó elemei voltak a hétvégének. 2027-ben április 23-25 között rendezzük meg a továbbképzési hétvégét. Hamarosan küldünk részletesebb információkat.

Lejegyezte: Lengyel Bálint, cst.