Regös 2026

6. nap, 2026. április 3., nagypéntek

Felkelés, reggeli és egy mondákról szóló előadás után végre kiszabadultunk a táborból. 45 perc volt az út a busszal, aztán felmentünk a dombocskára. A fentlétet élveztük, a szelet kivéve. Mondjuk utána még szemetet is kellett szednünk, mert ahogy BiPi mondta: „Szebben hagyjuk itt a világot, mint ahogy találtuk.”

A lefelé úton annyira eltévedtünk, hogy még vaddisznókal is találkoztunk. Végülis az eltévedésünk nem esett senkinek a kárára és még pontosan is érkeztünk az idegenvezetéshez a sümegi várba. Az idegenvezető el is mondta, hogy ez a legtökösebb vár. Ettől, meg az éhség miatt az alvás közben a buszon nem bárányokat számoltam, hanem tököket. „Egy tök, két tök, öntök, kötök…” na, letértem a témáról.

A visszavárt Kiscsőszön egy vacsora után végigmentünk a keresztúton és meghallgattuk a misét. A zászlólevonást követően még volt egy hosszú lelki beszélgetés.

Végül félálomban, fáradtan naplót kellett írni, de szerencsére félig-meddig sikerült elalvás nélkül is.

Lejegyezte: Nagy Czirok László őrs

Fotók: Bálint Dóri, Olivier Duby, Nagy Christian