26okt(okt 26)14:0029(okt 29)14:00ELMARAD - (S)T⁴ali - (segéd)tiszti találkozó

Részletek

EZ A PROGRAM SAJNOS ELMARAD

Kedves kiscserkészsegédtisztek, regössegédtisztek, cserkészsegédtisztek és fiatalon maradt cserkésztisztek!

Tegye fel a kezét, aki segédtisztképző-táboron vett részt ebben az évszázadban, mert akkor meghívónk neked szól.
Nos, milyen véletlen, hogy egy kerületi ST⁴ali-t szervezünk! Itt most nem az számít, hogy a kiscserkésztanyán főzöd a kakaót, néprajzzal foglalkozol, vagy az építkezés hoz igazán lázba, hanem az számít, hogy tiszteljük egymás munkakörét és a “ST⁴ali”-n ebben támogatjuk majd egymást.
Racionálisan nézve a “ST⁴ali” egy 72 órán keresztül zajló cserkésztovábbképzés felnőtteknek, ahol a 8 óra alvás mellett agysejtjeink számát szaporítjuk miközben vérnyomásunk a heves diszkussziók során, életveszélyes szintekre emelkedik. Továbbá nem egy unalmas konferencia vagy szürke céges kirándulás egyike, hanem egy – figyelem, társadalmi célú reklám következik – mozgalmas, vagány, családias találkozás, amelyre szeretnénk benneteket meghívni.
“Nevetni fogunk, ameddig fáj a hasunk; beszélgetni fogunk, ameddig szőrös a nyelvünk és addig tervezzük a jövőt, ameddig füstöl az agyunk.”
Tisztában vagyunk azzal is, hogy tanulsz, egyetemre jársz, dolgozol, élsportoló vagy, óvodás a gyereked, negyven háziállatod van, nyaralnod és élned is kell. De mindez ne legyen akadálya annak, hogy ennek a történelmi cserkészeseménynek ne légy része.

Jelentkezési határidő: 2023. október 18, 23:59 óra

Minden többi információ a letölthető meghívóban.

Mutass többet!

Időpont

26 (Csütörtök) 14:00 - 29 (Vasárnap) 14:00

Találkozó helye

Pfadfinderheim Jenbach, Tirol - Ausztria

Professor-Tusch-Straße 12, 6200 Jenbach